hétfő, február 09, 2015

Az iraki magyar misszió nemzetközi kontextusa

Ennek a posztnak a célja, hogy összeszedje még, amit a hírekből lehet tudni a magyar katonákat is érintő műveletről Erbilben, Észak-Kuridisztánban. Az előző posztban már megírtam, hogy a megelőlegezett hír kapcsán hova kerülhetnek a magyar honvédek. Némi rásegítéssel egy két olasz(!) elemzésen keresztül végül is további infok is kiderültek arról, amiben részt fogunk venni nagy valószínűséggel.

A jövendő bázis valószínűleg a Kurisztáni Regionális Kormányzat „fővárosának” Erbil-nek a nemzetközi repülőterén, vagy inkább amellett lesz. Illetve már valami van, mert azok az országok, akik már ott vannak különleges erőkkel, kiképzőkkel (brit, francia, amerikai) már valószínűleg felállítottak valamit. Német és olasz összekötő tisztek szintén vannak ott, mert ez a két ország nagymennyiségű katonai segélyt küldött már a kurdoknak is, és azt menedzselni kell (önreklámból sosem elég, itt a magyar katonaisegély tartalma

Az olasz elemző cég infoi szerint már vannak görög és szerb kiképzők, akikhez majd a németek és az olaszok is csatlakozni fognak. Az olasz kontingens robusztus lesz, mintegy 250 fő, amiből 100 fő lesz a kiképző, a többi logisztikai támogató elem, a kiképzők biztosítói, NH-90 helikopterek szállításra és MEDEVAC-ra illetve a tábor védelmében is részt fognak. Ha ez utóbbi igaz, akkor a magyar kontingens nem egymaga fogja ellátni a tábor védelmét. Ja, és ami biztos kihat majd a magyarok életére, hogy a tábor vezetése hat havi rotációban oszlik majd meg az olasz és a német parancsnokság között.

Az olasz intézet egy másik cikke szerint az amerikaiak ide Erbilbe telepítették az egyik combat SAR képességüket. A hírekből idáig nekem derült ki, hogy egy vagy több helyre telepítettek ilyen képességet a jordániai pilóta kivégzése után, de Erbilbe ezek szerint biztosan. 

Itt van még egy cikk angolul az olaszokról egy kurdhíroldalon. Ebből kiderül, hogy az olasz katonái támogatás a tonnákban mérhető: Italy has contributed small arms and anti-tank ammunition and systems, Browning machine guns, Mg 42/59 machine guns and other equipment… The Italian Defence Ministry is also engaged in training local security forces. Peshmerga officers have gone to Italy for training, and specialized trainers have been sent by Rome to train Peshmerga in the Kurdistan Region…

A teljes olasz kontingens 525 fő, ebből 50 fő lesz Bagdadban, akik valószínűleg az iraki védelmi minisztériumban, vagy a vezérkarnál fognak valamilyen tanácsadó szerepet betölteni. A maradék az olasz légierőnek az Inherent Resolve műveletben való részvételét támogatja. A fenti weboldal szerint ez egy Boeing KC-767A tankert, két Predatort és négy Tornado gépet (felderítő feladatokra) jelent Kuvaitban.

Bár lehet, ha többet foglalkoznék a témával már tudnám, de nekem csak most kezd összeállni ez a koalíció.  Több forrás is megírta már, hogy a cél kb 30.000 főnyi iraki haderőt kiképezni, hogy mennyi idő alatt, azt nem láttam még, de talán nyárig, Moszul elfoglalására. A kiképzendő erők kisebbik része kurd peshmerga lenne.

Ebben az olasz forrásban látom, hogy a nemzetközi összefogás 3100 kiképzővel számol, aminek a felét, 1500 főt biztosít az USA, a többit a koalíció tagjai. Látjuk, hogy a németek 100-t, az olaszok 100-t adnak, a spanyolok elvileg 300-t (de lehet ennek is csak egy része lesz kiképző), szóval majd utána kell nézni, hogy ez hogy fog összeállni.)

Idáig három kiképző bázist hoztak létre, most tervezik egy negyedik felállítását. Bár név szerint nem említik, de valszeg ez lesz a erbili bázis.
  
Most így körbefutva gyorsan a netet, konkrétan látni adatot dán kiképzőkről (120) , illetve svéd és finn kiképzőkről is van említés. Nyilván ausztrál, új-zélandi és az arab országok kiképzői is felbukkannak valahol majd, és még van egy csomó európai ország is, amiről nincs szó.

Talán hamarosan összegyűlik elég anyag ahhoz, hogy erről a nemzetközi koalícióról is lehessen írni. Egyelőre itt annyit idézek a New YorkTimesból, ami a lényeg lehet és ami visszautal arra, hogy még kikre lehet biztosan számítani. Ezek a sorok egyben meg is magyarázzák az eddigi homályban tapogatózásomat: Mr. Obama spoke after aides had unveiled what Defense Secretary Chuck Hagel called the “core coalition” to fight the ISIS militants, the outcome of a hastily organized meeting on the sidelines of the NATO summit talks. Diplomats and defense officials from the United States, Britain, France, Australia, Canada, Germany, Turkey, Italy, Poland and Denmark huddled to devise a two-pronged strategy: strengthening allies on the ground in Iraq and Syria, while bombing Sunni militants from the air.

Szóval van egy belső mag, akik közül idáig a lengyelekről nem hallottam. A stratégia irányban pedig ott van a szövetségesek megerősítése, azaz a kiképzés és felfegyverzés.

Közben látom, hogy tegnap újabb segélyt jelentett be Németország (Abadi iraki miniszterelnök Berlinben volt, most van valamikor a Müncheni Biztonságpolitikai konferencia is). A segély részletei:
6,5 millió lőszer,
10.0000 kézigránát
10 Dingo
10 Unimog mentő
30 MILAN (300 rakétával)
4000 gépkarabély,
203 Panzerfaust, de nem derül ki, hogy melyik, mert a Bundeswehr oldalán  két típust is megjelölnek a segély részeként: a Schwere Panzerfaust 84 Millimeter-t és a Panzerfaust 3Panzerfaust 3-t

A Bundeswehr ezen weboldalán jobbra fent van egy pdf doku, amiből kiderül (ha jól értem), hogy mit jutattak el eddig és mi lesz a második szállításban. Február ötödiki a dokumentum, úgyhogy talán jól értem. Nyilván az adatok eltérnek egy kicsit attól, amit az előbb leírtam, de nagy vonalakban megegyeznek. A német alaposság és transzparencia tényleg elképesztő.

A koalíció második irányához a légiháborúhoz egyelőre nem találtam semmi friss statisztikát, augusztus-szeptemberi adatok az utolsóak.

Nincsenek megjegyzések: